MENÜ

Megújulás, feltöltődés, relaxálás
Masszázs otthonában

 

Üdvözlöm,

Cseplész Péter vagyok. Gyógyítással hosszú évek óta foglalkozom, ami az első pillanattól hivatás volt. Nem készültem rá, sőt mintáim sem voltak erre - családom is alapvetően materiális szellemben nevelt - mégis minden út erre vezetett. Folyamatosan kaptam és tanultam, tudatosan és akaratlanul is - és mire felocsúdtam, már hozzám fordultak tanácsért, segítségért a hozzám közelállók, akár testi, akár lelki gondjuk volt. Én pedig a legjobb tudásom szerint segítettem és teszem ugyanezt ma is, egyre több és több eszközzel, figyelembe véve azt, hogy mindenki elsősorban önmaga orvosa: én csak az eszközökben tudok segítséget nyújtani.


Ezen a számon várom hívását:

+36  20 311 53 37

 

 

Teljes hát- és testmasszázs

 

Alapja a Yumeiho, ami egy Shaolin-papoktól eredő masszázsfajta. Jelenlegi formájában úgy 30 éve létezik Saonji Masayuki professzornak köszönhetően, aki a a módszer megalkotója.

Lényege, hogy az alapvetően szimmetrikus test egyensúlya könnyen felborulhat (akár egy bokaficam, vagy egy múló derékfájás is fel tudja borítani, hisz egyből másképp kezdünk mozogni egy ilyen esetben, mint általában). Az asszimetria fizikálisan is előidézhet különböző elváltozásokat (ízületi kopásokat okozhat pl.), de energetikailag is megviseli a szervezetet, hisz a szimmetria felborulása az energiaszintünkre is hatással van. (Egy autó is akkor működik ideálisan, ha nincsenek elkopva a gömbcsuklók, nem köhög a motor. Mi is akkor tudjuk kihozni magunkból a legtöbbet, ha formában érezzük magunkat.) Emiatt nem csak fizikailag, hanem energetikailag is vissza kell állítani az egyensúlyt a testben. Ebben segít a módszer, amihez a nagyobb hatásfok elérése érdekében tartalmaz néhány elemet a  tibeti Satva Margából és a Thai masszázsból. A fizikai mellett a lelki egyensúly helyreállításában is hatékony terápiáról van szó, hisz a pszichét legalább annyira kezelni, gyógyítani kell, mint a fizikumot. (A módszer például a depresszió kezeléséhez is kitűnő.)


 


Háznál Stúdióban
Teljes masszázs/60-70 perc 6000 Ft
5000 Ft
Hát-gerinc masszázs/40 perc 4000 Ft 3500 Ft
Talpmasszázs/60 perc 3500 Ft 2800 Ft
Talpmasszázs/40 perc 2800 Ft 2200 Ft
Stresszoldás/auramasszázs/30 perc     
3300 Ft 2700 Ft

 

 


Auramasszázs, Stresszoldás


A testmasszázs vagy a talpmasszázs ideális kiegészítéseként alkalmazom, stresszoldásra, elraktározott feszültségek, blokkok megtalálására, kioldására, megszüntetésére.

 

Minden Csütörtökön ingyenes bemutató kezelés!

Hívjon!

 

 

ÚJ!!!!!

 

Channeling, jóslás,

és channeling-el egybekötött masszázs!

Részletek később!

Érdeklődjön telefonon!

 

Kismamáknak, nyugdíjasoknak állandó 20% kedvezményt biztosítok a kezelések mindenkori alapárából!

 

Sok szeretettel várom hívását!

 

Asztali nézet